Március 8 - Nőnap
Kedves ülkeiek!
Sokan azt gondolják, hogy a Nőnap a kommunista időszakból visszamaradt kötelező ünnepek egyike. Tény és való, hogy eredetileg munkásmozgalom jellege volt, mondhatni harcias. Történt ugyanis, hogy 1857 március 8-án New York utcáira vonult 40 ezer textiliparban dolgozó nő, jobb munkafeltételeket és magasabb fizetést követelve. Ők a női egyenjogúságért harcoltak. Hogy a követelésük célba ért vagy sem, ennyi év távlatából is lehetne róla vitatkozni, mostanság azonban kedveskedős, érzelgős köntösbe bújt az ünnep.
(Utánaolvasva megtudhatjuk, hogy a nemzetközi férfinap november 19-én van.)
Na, de most hadd legyen a nőké a főszerep! :)
Hogy a faluban élő idősebb generáció nőtagjai se feledkezzenek meg női mivoltukról, nos, ebben segít az Ülkéért Alapítvány minden évben. Virágokkal és versekkel köszönti a nyugdíjas és özvegyasszonyokat. Az idén március 9-én iskolás gyerekek öt felnőtt irányításával összegyűltek Ülke központjában, felosztották maguk között a falut, felköszöntötték az időseket. A hölgyek kaptak egy szál viragot és verset a gyerekektől. A gyerekek sem jöttek ki üres kézzel. A nagymamakorú nénik süteménnyel, csokival, cukorkával viszonozták a kedvességet.
Ezúton is köszönet a tanító néninek a versekért, a szülőknek a plusz fáradtságért amig mindezt betanították, és persze nem utolsó sorban köszönet a gyerekeknek, ők minden körülmények között képesek gondoskodni a jó hangulatról.
A jó hangulatot a fényképek is bizonyítják:
Hajrá, csak így tovább ! Ez egy briliáns ötlet volt :)
VálaszTörlés